Dylan Bruce | Download | Sun Records
zárótag elõtt kell meghívni -->

Elfen lied




Az Elfen Lied (エルフェンリート; Erufen Ríto?) egy japán mangasorozat, melyet Okamoto Lynn írt és illusztrált. A belőle készült 13 részes anime elkészítését az ARMS stúdió vállalta magára és a TV Tokyo tűzte műsorra, az első rész 2004 júliusában volt látható, míg az utolsó részt októberben adták le. Később ez az ADV Films kiadásában DVD formában került az észak-amerikai boltok polcaira.[1] Az anime még azelőtt elkészült, hogy a manga története befejeződött volna, így a két mű között a cselekményben, és főleg a végkifejletben több eltérés is felfedezhető. Hivatalos magyar fordítás egyik változat esetében sem készült. A cím a német Eduard Mörike „Elfenlied” (Elf dal) című szerzeményére utal, maga a dal pedig a mangában is megjelenik. Az animében ez nem kapott helyet, ott az egyes részek elején felcsendülő „Lilium” jut fontosabb szerephez.
A történet főhőse Lucy, aki a diclonius nevű mutáns fajhoz tartozik, melynek ismertetőjele a fejen látható két apró szarvacska és a gyermekkorban kifejlődő telekinetikus képesség, amit vektor elnevezéssel illetnek; ezek az emberek számára láthatatlan karokként jelentkeznek, melyekkel egy adott hatósugáron belül képesek cselekedni.
Annak ellenére, hogy az Elfen Lied számos erőszakos jelenettel, illetve szexuális tartalommal bír, ez nem állta útját a népszerűséghez vezető úton, az amerikai kiadó a 2005-ös év egyik legnagyobb sikerének tartotta.
A cselekmény a japán Kamakura városában játszódik. A fő történetszál az emberekhez külsőleg hasonlító, diclonius fajhoz tartozó Lucy életét követi. Egy kutatólaboratóriumban tartják fogva, ahonnan egy adandó alkalommal elszökik, ám menekülés közben eltalálják és a vízbe hullva eszméletét veszti és ennek hatására egy másik személyiség is kialakul benne, ami gyerekes, ártatlan viselkedésmóddal párosul.
A helyi egyetem két tanulója talál rá a vízparton, Kohta és unokatestvére Yuka, és mivel kezdetben csak azt tudja mondani, hogy Njú, ezért így nevezik el, illetve otthonukba is befogadják. Lucy esetenként visszatérő személyisége, az elfogására küldött speciális osztagok, valamint a többi diclonius támadása miatt az addigi nyugodt életük a feje tetejére áll.

Leírás forrása

Hirdetés

Hirdetés

Új üzenet

Új üzenet küldéséhez be kell jelentkezned!



Az oldalon feltüntetett videókért az oldal készítője felelősséget nem vállal, mivel azok nem általunk illetve nem az általunk üzemeltetett tárhelyen lettek elhelyezve. Viszont amennyiben az oldalon kifogásolható tartalmat fedez fel, kérjük töltse ki az eltávoltítási kérelem űrlapot, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot! A kéréseket a beérkezéstől számított 72 órán belül feldolgozzuk!
(function(i,s,o,g,r,a,m){i['GoogleAnalyticsObject']=r;i[r]=i[r]||function(){ (i[r].q=i[r].q||[]).push(arguments)},i[r].l=1*new Date();a=s.createElement(o), m=s.getElementsByTagName(o)[0];a.async=1;a.src=g;m.parentNode.insertBefore(a,m) })(window,document,'script','http://www.google-analytics.com/analytics.js','ga'); ga('create', 'UA-8622469-2', 'auto'); ga('send', 'pageview');